Azt mondja a fény, VEZETLEK

Azt hiszed elvesztél, elnyelt a végtelen? Kedvesem, amíg a csillagok az égen kétségbe nem esnek, hogy túl nehezek, mond te miért teszed? Ha tudásodra ébredne, hogy minden ami jelen van most a létedben másképp nem is lehetne, mert egyetlen hiányzó láncszem keresztül húzná az életed. Nem azért jöttél ide, hogy a szenvedés legyen mindened. Tiéd az Ég és tiéd a Föld, alkoss képeket. Művésze vagy, ha engeded minden lélegzetednek. Teremts, hogy öröm születhessen. A FÉNY mi benned ragyog, had VEZESSEN. Kétled e végest? Jól teszed! A fényed is ott ragyog, hová szemedet veted. Táncolj vele, érezz bele és a kint és bent egyé lesz veled.
Fény ragyog mindenben. Még a legszörnyűbbnek vélt gondolatod sem rejtheted örök sötétségben. Igen kedves te vagy ki fénytelent hiszel. Meddig mond, meddig tartana a sötétség a gondolatod nélkül? Elveszne. Bizony mondom, azonnal tova tűnne amint rést engednél merev félelmeiden. Megteheted, jogod, és képed van rá, csak emlékezz! Amint leengeded szemed finom takaróját és MAGadba figyelsz, meghallhatod, akár látásod is lehet arra aki valójában vagy. Béke, öröm és tiszta szeretet. Íze van minden szónak, csak vedd ajkadra. Azon nyomban tudhatod édes e vagy tán keserű mi rajta vagyon. Ízleld.