A találkozónk kezdete és vége között megtapasztalhatunk egy lényeges különbséget. Ahogy a szomorú arc mosolyra derül.
Ez egy közös út. Ahol te is tevékeny része vagy a saját megoldásaid megtalálásában. Lemerülünk az érzések birodalmába, szeretetben és elfogadással. Megtaláljuk együtt azokat a kincseket, amik már rég a felszínre kívánkoztak. Kerülhetett az bárhonnan, bárkitől az idő bármely teréből oda. Nem az számít, ami volt, hanem az, hogy mit teszünk a múltra tapadt érzésekkel.
Rávezetlek ebben a folyamatban arra a megértésre, ami mindig is ott volt benned, csak elfelejtettél látni. Helyesen azzal a belső szemmel, ami a szívedből lát igazán. Kézen fogva vezetlek, kérdezlek, terellek. Mindaddig, míg te magad el nem jutsz a felfedezésig. Megérted a dolgok miértjét, mikéntjét. Veled vagyok amíg letisztulnak az emlékek. Láthatóvá válnak a csodák. Az aki vagy! Aki valójában vagy! Lábaid ismét talajt éreznek. Talpra állsz, és képessé válsz elfogadni az életet. Gyönyörű út ez. Nem tagadom, az én lelkemet is beragyogja a mosolyod. Talán még bátortalan vagy, igényt tartasz arra, hogy többször találkozzunk. Ám nem kötlek magamhoz. Veled vagyok mint segítőd az úton addig, míg elindulsz. Utána magad is boldogan folytatod. Már nem kell a mankó! Képes vagy járni.
Megtaláltad önMAGad!
Köszönöm kedves
Gyönyörű út, a megtalált önmagunkig, Veled!Soraidból sugárzik a szeretet és a bizalom!!!!