Háború vagy Béke?

Nem vagyunk mentesek a fel-fel bukkanó indulatoktól. A földi dimenziónkban ez is természetes része a tapasztalásainknak. Magam is amondó vagyok, hogy ez így együtt létező és előrevivő. Háború akkor lesz belőle ha megfelejtkezünk az egyensúly megtartásában a kettő között. Az indulatokra való kiemelt figyelem előbb-utóbb haraggá, dühvé, gyűlöletté, irigységgé, akár gyilkos bosszúvá is válhatnak. Mint a méreg, pusztítván az őt tápláló embert. Lerombolva önmagát és az általa látott világot. Nincs menekvés előle ezen az úton. Az egyetlen létező mentőöv is magunk vagyunk. Lehet, hogy egyedül nem is vesszük észre a segítő kezet, de felébred a vágy a kijutásra. Menekülésre az élethez. Ennyi, ez az apró lépés már fel is lebbenti a fátylat és láthatóvá teszi az eddig láthatatlannak hitt utat. Én is megragadtam valamikor rég az első felém nyújtott kezet. Nem mérlegelve és azt remélve, hogy helyettem cselekszik majd. Megragadva az esélyt, kirántott, kirántottam magam a fényre. Mert tudd az is csak magunk lehetünk. Milyen alakban jelenítjük meg a segítséget és miért úgy, később úgy is megtudjuk. A lényeg, hogy lépj. Nem csak a remény létezik! Esély és lehetőség, mind kettő mindig megadatik. Megadatik annak, aki elszánta magát a változásra. Mert a háború csak gondolati szülemény. A BÉKE örök, alapvető, Teremtőtől kapott jogunk.